Már gyermekkorom meghatározott célja volt a humán szakma iránt való elköteleződés. Tisztán emlékszem a gyermekkorom „Mi leszel, ha nagy leszel?” kérdésfeltevésre adott válaszomra: „Gyógyító”.
Később, amikor munkakörnyezetemmé vált a gondozás területe, úgy éreztem ilyen formán nem teszek eleget hivatásomnak, mivel nem tudtam kiragadni az embereket a kiszolgáltatott, tehetetlen kényszerhelyzetükből pusztán gondozással.
Ez indíttatott arra, hogy tovább lépjek.
Így mindig képeztem magam, hogy minél magasabb szintű, és minél teljesebb körű segítséget tudjak nyújtani az arra rászorulóknak. Jelenleg is az a hit vezérel, és visz előre, hogy olyan feladatot végezzek, amely szélesebb spektrumon kínál lehetőséget az egészséghez, a teljes embert figyelembe vevő, egyénre szabott, holisztikus gyógyításhoz, az önismerethez és az öngyógyítás képességéhez.
